In medias res indítottam a blogot, és szükséges lenne talán némi előzmény az összegzés előtt, hiszen mi is kerül összegzésre?
De talán így jó, egy zavaros kor zavaros történéseinek folyamában hitelesebb a nem tudatosan felépített közlési koncepció.
Elindult a Színházat nekünk! blog. Angolul: A Theater for me. Talán sokaknak ismerős. Összecseng egy címmel...tudatos a választás. Egy olyan, már letűnt előadásra reflektál, amire sokan emlékezhetnek. A Nemzeti Színházban, a Nagyszínpad alatt, üzemi területen játszódó John Osborne-darabra:
https://nemzetiszinhaz.hu/eloadas/hazafit-nekunk
Valahogy így érzem a mai színházi helyzetet, a TAO eltörlése után... A legfájóbb érzés olvasni az érintett magánszínházak és független alkotóműhelyek nyilatkozatait, miszerint nem volt felhördülés, sem összefogás, sem hangos, KÖZÖS tiltakozás. 2018 év végére magas színvonalú, nagyon komoly munkát felmutató színházak abba a helyzetbe kerültek, hogy bizonytalanná vált a fennmaradásuk, a már meglévő előadások megtartása, és különösen újak létrehozása. Underground helyzet alakult ki. Nem tudjuk, hogyan fognak tovább működni, mit tudnak majd létrehozni, mit fenntartani. Ha fennmaradnak, milyen gyakorisággal tudják a már létrehozott, sikeres produkciókat előadni. Netán Egyszer éltek, avagy azontúl tűnnek semmiségbe?
Így jött a cím...ugyanaz a bizonytalanság, őrlődés, "földalatti" létezés, vívódás, (bujkálás?!) ami Redl ezredes életében...és ami volt az Alföldi-féle Nemzeti életében. Lent, titokban, az alagsorban... Most nem egy személy, nem egy intézmény, hanem egy egész kulturális irányzat és gondosan felépített, fantasztikusan működő intézményrendszer léte került veszélybe.
Az oldalon rengeteg színház, Átrium, Radnóti, Rózsavölgyi Szalon, Szkéné, némi kőszínház (Centrál Színház, Örkény...) produkciói és egyéb, ad hoc előadások teljesen szubjektív tapasztalatai lesznek olvashatók. Tehát NEM szakmai vélemény, NEM szakértő kritika. Hanem az, ahogy rám hatnak az előadások, amit bennem elindítanak. Sokszor személyes élményekkel kiegészítve: miért és mi fogott meg egy előadásban, az aktuális élethelyzetemben? És miért lehet annyi másnak ugyanez ismerős? Egy színház-szerető, intenzíven érdeklődő néző meglátásait olvashatjátok.
Az Átrium szlogenjével élve: "Amíg lehet". Amíg van miről beszélni...
Kíváncsian várom, mit hoz 2019. Talán megőrzi a Színházat nekünk!
Boldog(abb) Új Évet kívánok!
S.B. - theaterman
