Az Isten megteremtette ezt a világot és magára hagyta. Még azt a kegyetlenséget is elkövette, hogy egyetlen fiát sem kímélve feláldozta az emberért.

És itt vagyunk mi, emberek. Az isteni kegyetlenséggel és az eredendő bűn nyomorával. A saját mindennapi gyarlóságainkkal, tökéletlenségeinkkel, bűneinkkel, egymással szembeni ártásainkkal. Nincs ma tiszta lélek. Mindenki mocskos, megfáradt, megtépett, mind menekülünk azok elől a mocskok elől, amiket okoznak nekünk mások nap, mint nap. De vajon észrevesszük-e a saját mocskainkat? Hajlandók vagyunk-e szembenézni és szembesülni a saját bűneinkkel, vagy tényleg mindig a másik a hibás, a másban van a baj, a más a koszos, a más a bűnös?

A 10 című előadás tíz hétköznapi ember történetét meséli el. Emberekét, akik olyanok, mint bármelyőnk: boldogságot keresnek, botladoznak, hibáznak, sőt: hibát hibára halmoznak. Mégis, ez a 10 ember nem párhuzamosan létezik, nem elélnek egymás mellett. Hanem keresztezik egymás útját újra és újra, épp ez adja az előadás fő izgalmát és feszültségét. A Remény lakótelepen...

Gyönyörűen felépített dramaturgia: egyre közelebb kerülnek a látszólag független szereplők egymáshoz. A darab sebészi pontossággal bontja ki, amint egy-egy történés első ránézésre jelentéktelennek tűnik, majd jobban megvizsgálva kiderül, hogy egy találkozás mögött események és előzmények egész láncolata húzódik. Hogy semmi nem véletlenül történik. Tovább megyek: két ember soha nem véletlenül találkozik és nem hiába keresztezik egymás útját. Akár tetszik nekünk ez, akár nem: nincsenek véletlen találkozások.

Ahogy kibontakozik a tíz ember története, egyre mélyebbek és húsba vágóbbak a sebeik, az egyéni kompromisszumaik, megalkuvásaik, lemondásaik, tragédiáik. És hogy pont ezektől lesz egymáshoz közük. Minden egyes ember egyénileg törekszik a boldogságra, kaparunk, hajtunk. Elképzelünk magunknak egy ideális életet és mindent bevetünk azért, hogy ez meg is valósuljon. Vajon azon az áron is, hogy egy másik embert megalázunk, megnyomorítunk, derékba törjük a másik törekvését ugyanerre?

És egyáltalán, mi köze ennek az egésznek a Tízparancsolathoz? Nos, a tíz szereplő tíz, egymással szervesen összefonódó története azt meséli el, ahogyan viszonyulni próbálunk emberként a nagyon is emberi élethez. Az előadás annak ellenére, hogy egyfajta szakrális vonalat követ, nem vés kőbe vallási dogmákat. Nem megállapít, nem ítéletet hirdet, nem feltételez felekezetiséget. Annál sokkal egyszerűbben hat: kérdez. 

Az ember esendő, tökéletlen. És alapvetően lehet, hogy deista és boldogtalan lény. Soha nem tudhatjuk, hogy a más emberekkel való találkozásainknak milyen következményei lehetnek. Védekezünk, vigyázunk magunkra, mégis odadobjuk az énünket annak, aki csak kihasznál. Máskor eldobjuk azt, aki tényleg szerethetne, mert félünk, ismét csak olyannak adjuk magunkat, aki kihasznál. Miután eldobtuk az őszintét, végül mégis olyannal osztjuk meg a törékeny életünket, aki azzal csak visszaél.

Az előadásban engem személy szerint két motívum érintett meg igazán. Az egyik a fiatal lány, aki prostituálódott. Volt közöm lányhoz, aki az előadás fiatal szereplőjéhez hasonlóan bedőlt az ócska dumának tizennyolc évesen, és nem sokkal később a meztelen fényképeivel telt meg az Internet. Emlékszem, amikor kiderültek a múltjából az abortuszok, emlékszem a folyamatos zaklatásokra, mert az elődöm nem nyugodott bele a lány elveszítésébe. Emlékszem az egyre durvuló kommunikációra, a rendőrségi feljelentésre, a tanúskodásra, a munkám elveszítésére, és arra, hogy miután tönkrementem, és az általam egykor szeretett, prostituálódott nő, ahogy azt megszokta, tovább lépett. Megromlott. Nem lehetett tenni érte. És nem önmagam miatt. Bennem már tényleg nem volt más, csak szeretet. Próbáltam kirántani a romlott helyzetből mindazok után, hogy tönkre tette akkor az életemet. Hogy bár felmérhetetlen veszteségeket szenvedtem el vele és mellette, mégis fontosabb volt, hogy ő rendben legyen. Az ilyen helyzetekből ki lehet sétálni szépen és kecsesen, ahogy ő elképzelte, csakhogy ezzel épp a 10 című előadásba sétált bele.

Mert ezek sebek, sérülések, törések. Vannak kisebb és nagyobb sebek. Vannak maradandó és el nem múló sérülések. Vannak bocsánatos és megbocsáthatatlan bűnök. Vannak helyzetek, amiken átléphetünk, és vannak olyanok, amik egy életre megpecsételnek minket. Van, hogy életről döntünk. És bár az előadás nem feltétlenül szakrális, és a Tízparancsolat párhuzama ellenére nincs köze dogmatikus vallási megközelítésekhez, mégis, végül állást foglal: ha életet kapunk ebben a világban, akkor igenis élnünk kell!

A darab üzenete kicsit az Angyalok Amerikában mondandójára emlékeztet. Gyarló, vétkes, bűnös lelkek vagyunk. Mégis élünk, élnünk kell, és ha életet adunk, az hadd éljen! Annak ellenére, hogy a melankólia és a szkepticizmus végig jelen van a darabban, mégis, az életigenlés, mint fő üzenet nagyon erősen áthatja. És ezért szerethető igazán. Még tovább megyek: ez a darab Az ember tragédiája friss kiadása. Aktualizálja, még maibbá teszi Madách művét. Stációkat járva, ahol minden szín egy parancsolat. Aztán egy másik párhuzam is eszembe jutott: az Átriumban játszott Tizenkét dühös ember. A szereplők ott is számozottak, ahogy ebben az előadásban is. Egyenrangúak. Nem lehet kiemelni. Vagy épp nem cél bárkit kiemelni. Mindkét előadás alapja egyfajta "számozás". 

És, ha valóban létezik, aki a tíz parancsot adta, talán gondoskodik róla, hogy ne legyen bűn következmény nélkül. Az pedig már csak álomkép, hogy a bűnös megtudja, miért kap büntetést. És működik ám ez. Csak általában nem vesszük észre a jelzéseket. A fent említett viszonyomban a lánynak ez volt a kérdése: "Miért történik ez velem?" Azt a kérdést azonban nem tette fel: "Mit követtem el mással szemben, hogy ez történik velem?"

Átlépünk egymáson, használjuk a másikat, lecseréljük, türelmetlenek vagyunk, hajszoljuk a tökéleteset. Vagy annak tűnőt. De nem nézzük meg, mit tud az úgymond tökéletlen, hogy lehet benne is valami tökéletes. Önzővé váltunk, mérhetetlenül egoistává. Az Istent hibáztatjuk, aki ezen a szemüvegünkön keresztül magunkra hagyott minket. Ezért lettünk deisták. Érvényes ez? Abban a korban, amikor meglátsz egy kiskutyát, vagy bármilyen házi kedvencet és elolvadsz. Mert még mindig nem halt ki belőled a szeretés képessége. Minden sérülés ellenére valahogy ezt vissza kéne hoznunk ember és ember viszonylatában. Nem nehéz ám, csak egymástól félünk, bezárkózunk, menekülünk. Pedig muszáj szembesülnünk egymással.  És önmagunkkal. A mismásolás és mellébeszélés csak időlegesen működik, választ azonban nem ad.

A világ jobbá válását várjuk? Tegyünk érte! Boldog párkapcsolatra vágyunk? Tegyünk érte! De! Neked kell elkezdeni. Nem a másiknak. Nem külső erőknek. A legnagyobb problémát a mostani, egocentrikus berendezkedésben abban látom, hogy a másikra várunk. A másik tegye meg az első lépést. A másik valljon színt. A másik ismerje be a hibáit. Ezzel kapcsolatban volt kísérletem, és félelmetes volt az eredménye. Amikor beláttam, hogy hibáztam és képes voltam bocsánatot kérni, teljesen összezavartam a másik felet. Ugyanis nem csak beismerni nehéz, de a beismerést elfogadni is. Ha nagy ritkán előfordul az életünkben a beismerés, nem fogadjuk el. Elszoktunk tőle. Inkább lezárjuk. Inkább mással helyettesítjük. Kidobjuk, cseréljük. Csak hát, az a másik, az a csere is használt....és koszos. De hát nem pont ez a kosz a szerethető nekünk, esendő embereknek?!

Szóval ez a 10 nagyon súlyos tíz. És válaszokat nem ad, de segít helyesebben feltenni a kérdéseket. Az előadás technikailag is igen izgalmas audiovizuális élmény. A választott megoldás erősen élővé, zsigerivé, lebilincselővé teszi az előadást. Külön kiemelném a zenei betéteket, és élő kamera-megoldásokat, melyek aládolgoznak az előadásnak. Minden parancsolatnak... és fiatal színészek révén egy fiatal nemzedéknek is. Hiszen a döntés most nagyon is náluk, nálunk, fiatal embereknél van.

Végül egy kis kitekintés: ha a szintén a Radnóti Színházban látható Futótűz c. előadást tervezed megnézni, mindenképpen előtte ajánlom a 10-et. Ez autentikus előkészítés, és a két előadás bizonyos értelemben kapcsolódik egymáshoz. Szívből javaslom a két előadást egymás után megnézni, ebben a sorrendben. Kezdjétek a 10 c. előadással, a Remény lakótelepen. Aztán a Futótűz messzebbre visz, de érdemes felszállni, bár nem lesz kéjutazás...

Szereplők:

 Fotó: Radnóti Színház

S.B. - theaterman