És ismét egy Mohácsi-rendezés. Ez az az előadás, amit többször meg kell nézni, és annyira sűrű és pontos, hogy megnézés után a lehető leghamarabb meg is kell róla emlékezni. Olyan tömény és minden pillanatában aktuális a színpadi jelenlét, ráadásul párhuzamos szálakon, hogy nézőként csak akkor lehet pontosan beszámolni róla, ha még friss az élmény.

Mert ez az előadás nem arra épít, hogy ülepedjen, hanem arra, hogy az adott pillanatban a lehető legtöbbet befogadd belőle. Ha pedig ülepszik és bizonyos jelenetei feledésbe merülnek, kiált érte, hogy újranézd.

Ebben a darabban ugyanis nincs sallang. Hiába a három felvonás (két szünettel) és a három és fél órás játékidő, nem lehet rövidíteni. Sőt, így is nagyon tömény. Főleg azért, mert Mohácsi János sok jelenetben egyszerre beszélteti a szereplőket, ezért elkerülhetetlen, hogy újra és újra meg kelljen nézni. Mert minden beszédnek súlya van. És óhatatlanul a néző vagy az egyik, vagy a másik beszélgetésre figyel. Éppen ezért abba a dialógusba helyezkedik bele, amire éppen figyel. De nagyon izgalmas, amikor a másik dialógust kapja el, teljesen másfelé sodorja az előadás érzelmileg.

Adott egy vidéki lét, központban a kocsmával (mi mással). A darab helyszínét az ultit játszó törzsvendégek adják, az első és harmadik felvonás keretét, sőt rácsait ez a közeg adja meg. Az elején távozik egy patikus-segéd, visszamegy Pestre, majd váltja őt egy új patikus-segéd, Pestről. Egyiküket sem veszik észre. Jönnek-mennek Pest és vidék között. A jobb élet reményében, a nyugalom reményében, a szerelem, a beteljesületlen szerelem, a változás reményében utat keresve. Pestről le, Pestre vissza...

A vidéki élet idealisztikus szépsége hamar feltárja egy fiatal számára annak minden árnyoldalát is. Ebben a berendezkedésben le vannak osztva a lapok, foglaltak a nők, és még csak nem is önszántukból. Kirajzolódnak a falusi élet kompromisszumai, a lázadás lehetetlensége és értelmetlensége. A vidéki lányok kilátástalansága, a lehetőségek teljes hiánya, a vágyak elérhetetlensége. És a szisztéma, amiben élnek: uruk akarata szent, saját akaratuk nincs, ha a nő kiáll magáért, összeverve érkezik vissza az urak (?) társaságába.

Gyönyörűen változnak a helyszínek a kocsma és a patika között, ismét fantasztikus az összhang a színpadon jelen lévő sok színész és zenekar viszonylatában. Majd ez észrevétlenül duettbe vált, majd a következő pillanatban ismét a fél falu a színpadon van. 

Egy kis közösség összes fájdalma, hiánya, indulata, gyűlölete, bűnbak-keresése, pozícióféltése, idegenektől való félelme és elzárkózása, mindent feloldó módon összesűrűsödik ebben a három felvonásban. A fő szervező elem mégis a gyűlölet. Legyen az idegen, pesti, helybéli, cigány, bárki. 

Végül akár történik valami az idegennel, akár nem: ez egy zárt közösség, ami a kocsma, a zenés mulatság és az otthoni nőverés köré szerveződik. Van-e létjogosultsága az elvágyódásnak? Lehet-e itt bárki boldog? Van-e kiút? Adunk-e esélyt magunknak, vagy egymásnak? Lehetne végre vidéken egy olyan bált csinálni, ahol jó kedéllyel zenél a cigány, hazatér a pesti magyar, köszönti az itthoniakat, tiszteli a nőt, és van némi szeretet is?

Vagy marad a gyűlölet szervezte lapok mentén leosztott kisszerűség, a nők megvetése és elvetése, az ellenvetések nem tűrése és büntetése, a  fiatalok elüldözése, és a mindent felülíró utálat? Letarolhat-e mindent a kártya és az alkohol, feledjünk-e egy teljes nemzedéket, ami a mi hibánkból, de feltétlenül utánunk nőtt fel? Érvényes-e elutasítani a pesti fiút, és érvényes-e megvetnünk a takarító lányt, aki neki adja magát? Tegyünk-e úgy, mintha ez meg sem történt volna? Ha már a patikus úr felesége nem lett meg, átnézhetünk-e a takarítónőn ebben a mélységesen betagozódott, a mai napig kasztokban, osztályokban gondolkodó magyar társadalomban? 

Emberek, meddig használhatjuk ki egymást a pénz, a rang, a pozíció, a társadalmi elismertség mentén? És meddig hagyjuk érvényesülni azt a feudális gondolkodást, ami táplálja a ma is érvényes párkapcsolati hozzáállást? Ha ma nincs házad és kocsid, akkor egy nulla vagy női szemmel. Ha nő vagy, akkor a Patikában egy nulla vagy, férfiszemmel.

Nagyon zűrös korban élünk. Elnőiesedett férfiakkal és férfias nőkkel. Ezt mi mind egymással csináltuk. Az egyik végletből a másikba sodródtunk. A feladatok, hitek összekeveredtek, és ebben a zűrzavarban igazán senki nem találja meg magát. 

Mi lehet mégis a megoldás? A legnehezebb kérdésre csak a legnehezebb válasz adható. És az nem a Facebook-on található. Sem a motivációs idézetekben. Sem az önbizalomedzőkben. Ha jól megnézitek, ezek mind arról beszélnek, hogy a MÁSIK miben és miért hibás. És ez nyilván feljogosít, hogy felmentsd önmagad.

Kedves olvasó, el kell szomorítsalak. Nem mentheted fel önmagad. A Patika csakis akkor hathat Rád, ha felkészültél rá, hogy megvizsgáld önmagad. Igaz, remek a darab humora és tiszteletre méltón intelligens a rendezés -ez Mohácsi János ajándéka- de mit sem ér, ha nem nézel hazaérve tükörbe. Mert csakis akkor kezd hatni. Akkor kezded megérteni. Akkor lett a darab a Tiéd.

Vannak ügyeink, amiket rendezni kell. Nem csak férfi, nem csak női, nem csak magyar, cigány, zsidó, idegen szemmel... Nem struccpolitikával és nem demagógiával. Nem kimondatlan vágyakkal és fel nem vállalt érzelmekkel. Hanem szemtől szemben. 

Manapság a legegyszerűbb egymástól elfordulni, egymáson átnézni, a másikat lenémítani, letiltani. Olyan ügyekben, ahol le kellene ülni, beszélgetni, nem az ulti kártyákat, hanem a közös ügyeinket asztalra tenni. Ha kell, hangoskodni, de nem közös ellenséget, hanem önmagunk gyarlóságát megtalálni. És a nőt nem megütni, hanem megkérdezni. 

Olyan lehetetlen ez? Nincsenek erre cseppek? Nem épp bennünk lapul a gyógyszer?

Szereplők:

Balogh Kálmán........................................................Novkov Máté

Patikusné..................................................................Tenki Réka

Patikus......................................................................Znamenák István

Borgida......................................................................Epres Attila

Jegyző.......................................................................Róbert Gábor m.v./Kovács Zsolt m.v.

Postamester.............................................................Mertz Tibor m.v.

Postamesterné........................................................Kerekes Éva

Kati.............................................................................Zsigmond Emőke

Tanító.........................................................................Felhőfi-Kiss László m.v.

Pap Ferke...................................................................Vajda Milán

Jóvér Jani..................................................................Jéger Zsombor

Árpika.........................................................................Némedi Árpád m.v.

Ignác..........................................................................Baksa Imre m.v.

Fábián........................................................................Dóra Béla

Segéd.........................................................................Patkós Márton

Zenekar:

Kovács Márton, Móser Ádám, Gyulai Csaba, Benkő Róbert, Némedi Árpád

Fotó: Örkény István Színház

 S.B. - theaterman