Színházat nekünk! / A Theater for me

Az Őrült Nők Ketrece

A 2019.01.09-i előadás

2019. január 13. - theaterman

Az őrült nők ketrece az Átriumban látható egyik olyan előadás, melyet számtalanszor megnéztem már a 2014-es bemutatója óta. Ehhez kapcsolódó egyik kedvenc pillanatom, amikor az egyik előadás után, a büfé pultnál Stohl András meglátott, hátrafordult és csak ennyit kérdezett: "Te mi a f@szért nézed ezt meg ennyiszer?" :) Pedig szerintem pont ez az az előadás, aminél kézenfekvő a válaszom erre a kérdésre: azért, mert mindig máshol van benne a hangsúly. Azért, mert mindig más lélekállapotban ülök be megnézni. Azért, mert mindig mást viszek haza belőle. Mindig máshol van az a jelenet, ami aznap este beüt. Azért, mert a társadalmi közeg is folyamatosan változik, amiben élünk, és maga az élet helyezi máshová a hangsúlyt, más részt aktualizál a pillanat, amikor megnézem - miközben a darab varázsa, hogy az közben nem, vagy alig változik. Persze nyilván az alkotók is érzékelik az adott időszak forró témáit, és kiemelnek bizonyos részeket, ha az üvöltően aktuális.

A sztorit csak röviden: Az őrült nők ketrece egy külvárosi mulató, melyet Albin (Stohl András) és Georges (Hevér Gábor) üzemeltet. Egy pár, két férfi. Igen, párkapcsolatban. Az alap feszültség adott. Hiszen "a bujaság ma mégis elfogadottabb, mint a buziság". Aztán feltűnik Georges rég látott, huszonéves fia, Jean-Michel (Fehér Balázs Benő), aki egy egyéjszakás kaland gyümölcse. A vér szerinti édesanyja kb annyit törődik a fiával, hogy minden évben képeslapot küld neki a születésnapjára. "Mármint a saját születésnapjára, mert azt sem tudja, mikor született a fia". Neki ugyanis karrier kellett, ezért elvetette magát egy gazdag milliárdossal. Nos, betoppan a fiú a nagy bejelentésével: "apa, megnősülök"! A kisebb apai szívroham itt még csak elkezdődik. Mert kiderül, hogy Jean-Michel ezúttal nem Polettet, Kolettet, vagy mindenféle Anakonda nevű lányokat hülyít, hanem most, életében először, teljes szívvel és viszonzottan szerelembe esett Anne-nal (Fodor Boglárka, korábban Csobot Adél), a Tiszta Haza Mozgalom (!) elnökének lányával. Akik háztűz nézőbe érkeznek, ahol Jean-Michel szüleivel, azaz anyjával és apjával kívánnak találkozni. De hát ebben a családban ki az apa, ki az anya, ugye...?

És sejthető, hogy "a Tiszta Haza Mozgalom, és az Őrült nők ketrece nem igazán passzol össze". Bár a jelszavakban (erkölcs, hűség, hagyomány) teljes egyetértés van a felek között, hiszen "ezek olyan értékek, melyek mellé szívesen odaáll az ember". Igen ám, de ki hogy értelmezi ezt? Hogyan lehet egy ekkora szakadékot, különbözőséget áthidalni? Kinek mit jelent a család? Nomeg az erkölcs, hűség, hagyomány? Győzhet-e a szeretet, papolhat-e Anne az apjának a kereszténységről, amikor apja karrierje a tét? 

A különbözőségek egymásnak feszülése nyilván rengeteg konfliktus- vagy épp komikus helyzetet teremt a színpadon, melyek egy része hangos nevetésre késztet, más része könnyeket csal a szemekbe. Mindezt ráadásul egyik pillanatról a másikra váltakozva. Ez a darab egy ízig-vérig musical, de nem a szórakoztatós-hahotázós fajtából. Alföldi Róbert rendezte, sejthető, hogy mélyebbre ás és nem egy kis könnyed revüt tesz a színpadra. A katarzis viszont garantált. Mindenki magába nézhet egy kicsit. Mindenkire rá is fér. Ez a darab nem kikapcsol. Hanem bekapcsol. Ahogy egyébként a Kultúrbrigád előadásai általában.

A bonyodalom nagyjából az első felvonás végére tetőzik, a csúcspont Stohl záró éneklése a felvonás végén ("Én vagyok én"), melyet rendszeresen bennszakadt csend, majd hirtelen kitörő vastaps követ. Aztán a második felvonásban intenzíven burjánzik a helyzetkomikum. Mindenre megoldást kell találni. Próbálkoznak mismásolással, de elkerülhetetlen a kőkemény valósággal való szembenézés, a lapok kiterítése. A tét a gyerekek boldogsága. A szülők minden tökéletlensége (embersége) ellenére a cél mégsem lehet más, mint utat engedni a gyerekek boldogságának. Ez érdekes módon könnyebben sikerül a fiú "szüleinek". 

Hevér Gábor Georges-a az, aki igazán két tűz között van végig. Próbálj a a legjobbat kihozni a helyzetből, a vállalkozása azonban lehetetlen. Megtesz minden tőle telhetőt. Igazán nagyot a mulatói konferanszokban alakít, na meg a második felvonás elején, amikor úgy dönt, Albin mégis ott lehet az esküvői vacsorán, mint Al bácsi :) Persze Stohl egyből megjegyzi, hogy elég szarul vannak kiosztva a szerepek. Később megkapja, "színész vagy, játszd el b...meg". A második felvonás elején Georges arra tanítja Albin-t, hogyan kell heterósan viselkedni. Hát ez már megér egy misét :)

Kiemelném a Tiszta Haza Mozgalom elnökének, Aristid Bouteille-nek (Mihályfi Balázs) alakítását, aki félelmetes pontossággal tudja megragadni a meggyőződésből fröcsögő gyűlölet működését. Olyannyira gyűlöli a tőle eltérő, más értékrendet, hogy felmerül: ennyire bejön a cucc? Lehet abban valami, hogy minden fóbia mögött egy vonzódás húzódik :) Mihályfi Balázs számomra másik nagy alakítása a Chicago-ban meghatározó, ahol a tisztességes, de senki által nem látható figurát alakítja a Celofán-dalban. Rendre olyan szerepekben tűnik fel, ami elemi erővel rázza meg a nézőket. És ez nagyon jól áll neki.

Aztán ott van még Jacqueline (Parti Nóra), akinek a többszöri feltűnése kb olyan az előadásban, mint a pezsgőtabletta egy pohár vízben. Egy kicsit naiva, de nagyon szerethető, az előadásban elhangzik, milyen szeretnivaló egy p...csa ez :) És tényleg szerethető karakter. Bár ő kicsit későn kapcsol, hogy mi is a helyzet, de amikor rádöbben, merre haladnak az események, teljes mellszélességgel ott áll a barátai, szerettei mellett, és teszi, amit a szíve diktál.

Azért ne feledkezzünk meg a képviselő úr feleségéről, Marie-ról sem. Ezt a szerepet osztott szereposztásban játssza Hullan Zsuzsa és Söptei Andrea. Én éveken át Hullan Zsuzsával láttam. Itt egy személyes megjegyzés: ő egy évben, és kb egy időben és azonos zirci kórházban született a sajnos már a mennyben élő édesanyámmal, és nyilván ezen paraméterek miatt mindig fokozottan figyelem a játékát. Január 9-án láttam először Söptei Andreával ezt a karaktert, és nagyon meglepő alakítás volt. Egyrészt Söptei Andreát utoljára az Alföldi-féle Nemzetiben láttam játszani, tehát arcul csapott már pusztán a jelenléte. De a kétféle Marie különbözősége is. Hullan Zuzsa sokkal meghunyászkodóbb, magát a férjének alárendelő karakter. Persze neki is van lázadása, de nem olyan szembetűnő, mint Söptei Andrea esetén. Söpteinél erősebb a lázadás. Hogy nem fogadja el feltételek nélkül a férje akaratát, jobban, erősebben ellenáll, hangosabban veszekszik. Itt jegyezném meg, hogy az osztott szereposztás is egy ok arra, miért lehet egy előadást nagyon sokszor megnézni, és mindig mást jelentsen. Tök nagy élmény, ahogy ilyenkor a színészek ugyanazt a karaktert egy kicsit másképp teszik a magukévá, és mégis mindegyik megoldás hiteles. Szerintem ez a színház egyik legnagyobb szépsége! 

Ha már osztott szereposztás, kiemelném Jacob karakterét, akit Józan László és Fehér Tibor tesz elevenné. Náluk nem érzek ilyen fajta koncepcionális különbséget. Mindketten a saját képükre formálják a szerepet, nagyjából ugyanazt a figurát hozzák, de magukból építik fel mindketten. És sok mosolyt csalnak a nézők arcára. Szerethetők.

Rengeteg az aktuális társadalmi kiszólás az előadásban, és ott van Stohl András szárnyalása: amikor a nézőkhöz szól, bevonja őket az előadásba, frissíti és aktualizálja a humor-betéteit, ahogy Hevér Gábor is ezt teszi a mulató konferálásaiban. 

Bevallom, eleinte voltak fenntartásaim a darabbal kapcsolatban. Hiszen kényes a téma, meggyőződésem volt, hogy réteg-előadás lesz, és picit tartottam a nézői összetételtől is. Évek után tudtam meg, hogy az alkotókban is volt eleinte ilyen félsz. Ehhez képest Az őrült nők ketrece Budapest egyik legsikeresebb és leglátogatottabb előadásává nőtte ki magát. Azt hiszem, ez ad egy képet az Átrium közönségéről is: értő, gondolkodó, nyitott és az üzeneteket pontosan dekódoló közönség jár oda. Nem csak erre az előadásra. Az Átrium egy elképesztően jelentős nézői igényt elégít ki azzal, ahogyan gondolkodnak és dolgoznak. Igen, az előadás valóban explicit is, erre fel is hívják a figyelmet. 15 éven felülieknek ajánlott. De ez nem azért van, mert "buziskodás" van a színpadon :) Alföldi általában átgondolja, mi az a kor, amikortól kezdve érthető és befogadható egy előadás, ezért ad korhatárt a daraboknak. És egyetértek vele, hogy ebben a korban határozta ezt meg.

Féltem ezt a darabot, hiszen ez egyike a színházi TAO megszüntetés lehetséges áldozatainak. Elképesztően sok embert mozgat. Hiszen, akikről még nem szóltam: musical révén teljes tánckarral operál az előadás, ők a Madárkák. Látványos koreográfiákat mutatnak be, szerves részei, sőt, prózai szereplői is az előadásnak. Akárcsak a komplett élő zenekar, akik a ketrec emeletén foglalnak helyet, és élőben kísérik hangszereikkel a darabot. Ugyanígy a Chicago-t is ők kísérik, hasonló sikerrel. Szóval ez tényleg egy monumentális sztori, egy hatalmas fizikai és szellemi erőpróba a sok-sok szereplőnek, ami előtt emelem a kalapom. 

Azért azt is bevallom, nem a január 9-i előadás volt a legjobb, amit láttam ebből. Stohl András pörgött, mint a vadállat, mint egy eszelős, aki egyedül akarja megmenteni az estét. Elképesztő, amit nyújtott. Aztán a darab után kérdezősködtem, mások hogy érzékelték az estét. És kiderült, hogy valóban volt egy olyan érzet benne, hogy ez most nem volt olyan kirobbanó. Az ok egyszerű: január-februárban nagyon sokan úgy néznek meg előadásokat, hogy nem teljesen önszántukból. Sok ilyenkor az ajándék-jegy, és nagy százalékban nem találja meg egymást a darab és a néző. Ezt az időszakot a színházaknak mindig ki kell bekkelni, és minden színész más megoldást választ, amikor ezt érzékeli, és ahogyan ezt kezeli. Mert érzékeli. Egyszer Alföldi nyilatkozta, hogy egy előadás előtt, ha csak kidugja a fülét és belehallgat a nézők morajlásába, zsizsegésébe, susmorgásába, már abból érzi a színész, hogy lesz-e kémia aznap este. A nagy feladat, ha az a kémia nincs, és a pillanat nem születik meg, akkor is kőkeményen, szenvedéllyel végigtolják. És ebben Stohl megint hatalmasat gurított

Arra figyeljen mindenki, hogy nagyon keresett a darab, a jegyek gyorsan fogynak, érdemes kb 2 hónappal előre gondolkodni. Viszont gyertek és vigyétek hírét! 

Búcsúzóul egy fő üzenet, amit ha a nézőnek kedve van, el is énekelhet a színészekkel. Úgy az életre, mind a darab megtekintésére nézve irányadónak tartom:

"Úgyhogy ne késlekedj, / És élj, és szeress úgy, ahogy lehet. / Most már mindegy Neked, / Erre jó pillanat ma van, ma van, MA VAN!"

 20190109_232915.jpg

Fotó: theaterman

 

S.B.theaterman

A bejegyzés trackback címe:

https://szinhazatnekunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1914560148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.